Mi is a zene? - IIIa.
A konszonancia 2 (vagy több) hang valamilyen arányú összecsengését jelenti. Legfontosabb jellemzője, hogy az emberi fül számára általában kellemesen hat. Ez az igazi alapja az európai modern zenének, mert az konszonancia nélkül nem létezne ebben a magasszintű formában.
Már egészen a kezdetektől fogva létezett a zenének egy igen egyszerű, primitív formája. Sőt, azt kell mondanunk, hogy hosszú évezredekig ez volt a "hivatalos" zene. Ennek fő jellegzetessége a monódia, amely során a dallam kísérete háttérbe szorul vagy nem is létezik, vagy ha éppen létezik, az rendkívül egyszerű zenei alapot nyújt, ilyen lehet például egy oktáv-, vagy kvintkíséret. A monódia kifejezést a zeneelméleti könyvek és portálok különböző jelentéstartalommal használják fel. Az én meghatározásom a fent említett példán keresztül érthető meg: olyan zene, amelynek vagy csak dallama van vagy alatta egy nagyon egyszerű prím-, oktáv-, vagy kvintkíséret.
Az európai zene legnagyobb újítása tehát az egyre bonyolultabb konszonanciákon keresztül felfedezett polifónia, többszólamúság, amely végül monumentális, rendkívül bonyolult zenei felépítésű zeneműveket eredményezett (például szimfónia).
A konszonancia tárgyalásakor minimum 2 hanggal, illetve a közöttük lévő akusztikai viszonyokkal kell foglalkoznunk. Már csak az a kérdés, hogy ez a 2 hang milyen távolságra lesz egymástól. Zeneelméletileg így jönnek létre a hangközök, amelyek tehát 2 hang egymástól való távolságát jelentik. Funkcionálisan nézve ugyanolyanok, mint például a távolság mérésénél a méter.
De a magyarázat előtt azt kell tisztáznunk, hogy a hangközök, mint egyfajta hangösszecsengések egyáltalán miképpen alakulhatnak ki. Ez az akusztikában 2 helyen érhető tetten:
-
az egyik 2 hang egyidejű megszólalásakor,
-
a másik akusztikai szituáció pedig a felharmonikusok keletkezése az alaphang felcsendülésekor.
Pénzes László