A zongora

Gyakorlási összegzés

 

Bevezetés

Skálagyakorlatok

Koncepcionális megközelítések

 

Bevezetés

 

Ebben a fejezetben felvázoljuk és megmutatjuk a zongorán alkalmazható összes (ésszerűen katalogizálható) gyakorlási típust. Ehhez felhasználjuk a Pénzes-féle módszertan eddigi összes vívmányát, amelyeket leginkább egy komponens tart össze: a logikus rendszerezettség. Tehát voltaképpen a modern, informatika-alapú rendszerszemléletet és alapvető matematikát vezetünk be a zongora módszertanába. Pontosan ez hiányzik a klasszikus zeneelméletből, éppen ettől vált elavulttá.

 

A különböző gyakorlatokat a videón is szemléletni fogjuk, az egyszerűség kedvéért pedig mindig fehér billentyűs C-dúr skálán.

 

A zongora elsajátítására én a gyakorlásnak 2 fő csapásirányát határoznám meg, ez a katalogizálás legfelső szintje:

  1. etűdök, zongoradarabok,

  2. skálagyakorlatok.

Az etűdök, zongoradarabok teljes értékű zenei alkotások még akkor is, ha oktató célzattal készültek (ilyenek például a Czerny-etűdök). Bennük a mély és teljes zeneiség (zeneelméletileg nézve a tonális építkezés) éppúgy megfigyelhető, mint a legnagyobb zongoradarabokban, legfeljebb kisebb dimenziókban, alacsonyabb szintű kidolgozottságban.

 

A skálagyakorlatokra azonban a tonális építkezés törvényszerűségeinek teljes hiánya jellemző.

 

Céljuk a nyers hangszertechnika megtanulása, elmélyítése, szintentartása, amely egyébiránt szerintem a legfontosabb tényező. A Pénzes-féle módszertan főként ebben a gyakorlási típusban igyekszik majd újfajta megközelítéseket felmutatni.

 

A magam részéről skálagyakorlatnak nevezek minden olyan gyakorlatot, amely nem etűd vagy zongoradarab, annak ellenére, hogy az elnevezés tartalmazza a skála szót. Később látni fogjuk, hogy szinte minden gyakorlat alapja egy szabadon választott skála, de a fogalom technikailag jóval általánosabb értelemben is felhasználható. Például a hangköz-gyakorlatok bár a szó technikai értelmében csak részben skálaszerűek, ám a hangközépítkezés mégis a skálákon alapul, illetve belőlük szintúgy hiányzik a tonális akkord-, és dallamépítkezés.

 

Skálagyakorlatok

 

A skálagyakorlatokat technikailag nézve is többféleképpen csoportosíthatjuk.

 

Gyakorló kéz szerint:

A skálák indítási iránya szerint:

A kezek haladási iránya egymáshoz képest:

Ez a típus kizárólag a 2 kezes gyakorlatoknál fordul elő, külön pontban való katalogizálása szerintem lényeges és csak részben mutat rokonságot a skálák indítási irányaival (amely lehet hangmagasságban felfelé és lefelé indított).

 

A kezek függetlensége egymáshoz képest:

Az utóbbi, független gyakorlatoknál merül fel az a szinte filozofikus kérdés, hogy lehetséges-e olyan zenei szituáció, amikor a kezek gyökeresen mást csinálnak? Hiszen lehet, hogy a BK triolát, a JK tizenhatodokat játszik, ám a zenei ragasztó mégis a közös ritmus. Ebből következően tökéletesen kézfüggetlen gyakorlatokról csakis akkor beszélhetünk, ha a kezeknek külön ütemmutatóik vannak, például BK - 4/4, JK - 7/4.

 

A skálák terjedelme szerint:

A gyakorlatok dinamikai jellege szerint:

A statikusság azt jelenti, hogy a gyakorlat nem mozdul el egy adott pozícióból. Tipikusan ilyenek az akkordváltások, amelyek általában megoldhatók egyszerű ujjrend áthelyezéssel. Dinamikus jellegű gyakorlás során a kéz folyamatosan mozog a klaviatúra felett. Itt kell azonban kihangsúlyoznunk, hogy a zene, vele a zenei gyakorlás voltaképpen mindig dinamikus, tehát időtől függő.

 

A fenti típusok határozzák meg a gyakorlatok általános jellegét. A konkrét skálagyakorlatok voltaképpen a fenti típusok kombinációi.

 

Billentési gyakorlatok

Csakis kezdők számára lényegesek, ezért említem első helyen. Rendkívül sokfélék lehetnek, közös jellemzőjük az egyszerűség, ezek a gyakorlatok tehát sohasem bonyolultak és terjedelmesek. → Bővebben

 

Skála

Ez skálák szekvenciális lejátszását jelenti, amely némely hangnem esetén bonyolultabb ujjrendeket igényel. → Bővebben

 

Skálavariáció

Ez a gyakorlatsorozat a Pénzes-féle módszertanban a legterjedelmesebb, egyúttal a leghasznosabb. A skálavariáció alkalmazása során egy általunk kiválasztott tetszőleges skálához rendelünk hozzá egy kis hangképletet. Ez kétféle lehet:

  1. matematikai skálavariációk, ahol a zenei alapképlet, egy egyszerű, néhány hangos kiindulópont matematikailag van variálva, ezáltal kiszámíthatjuk a képletből kihozható összes variációs mennyiséget,

  2. zenei skálavariációk, amelyeknek nem érdemes matematikával nekitámadni. Kiindulópontjuk egy jól hangzó vagy technikailag hasznos zenei képlet.

Erről a gyakorlatsorozatról további gondolatokat a Skálavariációk című fejezetcsomagban olvashatunk. → Bővebben

 

Kézfüggetlenítő gyakorlatok

A kezek egymástól való függetlenítése központi kérdés egy olyan hangszer esetében, amely teljes zenei értékű zenét kíván megszólaltatni, azaz benne a dallam-, a kísérő-, és a basszusszólam éppúgy megtalálható, ellentétben például a hegedűvel, amely egyértelműen dallam-, azaz szólóhangszer. → Bővebben

 

Hangközgyakorlatok

A hangközgyakorlatok szintén skálákon alapulnak, de céljuk más: nem szekvenciális hangsorok (skálák), hanem 2 hang egyidejű billentésének következetes kigyakorlása. → Bővebben

 

Akkordgyakorlatok

Mivel az akkordok szintén hangközökből épülnek fel, a minimum 3 hangból álló akkordok is a hangközgyakorlatok alkategóriája. → Bővebben

 

Futam

A futamok lassan vagy gyorsan játszott, skálaszerű hangzatfelbontások, zeneelméleti alapjuk a skálákból származtatott akkordok, másnéven hangzatok.

 → Bővebben

 

Akkordfelbontás

Ezek abban különböznek a futamoktól, hogy nem skálaszerűek. A különböző akkordfelbontások kissé sablonos formában kiválóan felhasználhatók dalok (akkord)kíséretére. A Pénzes-féle módszertan különálló, folkgitárral foglalkozó honlapja voltaképpen már évekkel ezelőtt publikálta az erre vonatkozó módszertani elemeket; zongoracentrikus megközelítése a későbbiekben kerül kidolgozásra.

→ Bővebben

 

Egyéb technikai gyakorlatok

 

Ujjlazítás

Nagyon fontos az ujjak bizonyos szintű kilazítása, elsősorban a zene tartalmi elemeinek kihangsúlyozásához. Ha ugyanis nem tudjuk lekezelni a dinamikai különbségeket, akkor folyamatosan "favágó" stílusban fogunk zongorázni, azaz viszonylag állandó hangerővel és tempóval egyszerűen ledaráljuk a darabot. A lazult ujjak egyúttal hajlékony és érzékeny ujjakat is jelentenek, amelyek segítenek a dinamikai különbségek megérzésében és megvalósításában. → Bővebben

 

Ujjtágítás

Akinek van 1 kis komolyabb zenei ambíciója, az megpróbálhatja elérni azt a bizonyos Rahmanyinov-araszt. Mindenesetre az ujjtágítás egyúttal ujjlazulást is eredményez és fordítva. Nem számítva az óriás kezű zeneszerzők kompozícióit (például Rahmanyinov), főleg zongoraátiratokban találkozhatunk olyan elképesztő technikai követelményekkel, amelyek az oktávnál is nagyobb hangközök, hangcsoportok aktív lefogását írják elő (például a Busoni-féle Bach-átiratok tele vannak ilyenekkel). 2 lehetőségünk van:

  1. vagy a kotta feldolgozásakor döbbenünk meg,

  2. vagy már előtte felkészítjük technikai repertoárunkat ilyen helyzetek lekezelésére.

 → Bővebben

 

Pozícionálás

Nyilvánvalóan minden gyakorlat egyúttal pozícionáló gyakorlat, hiszen a zongoratanulás sem jelent mást, mint amit az ősrégi mondás is állít: "a megfelelő helyen lenyomni a megfelelő billentyűt". A humor mögött nyilvánvalóan egyszerű, de igaz, alapvetően technikai jellegű szemlélet áll: ha technikai gyakorlatokon keresztül potenciálisan birtokában a tudásnak, akkor az sokkal könnyebben lesz átkonvertálható valós hangszertudássá. → Bővebben

 

Repetíció

Van 1 fontos zongoratechnikai szabályunk: ha 1 hangot egymás után többször kell billentenünk (hangismétlés, repetíció), akkor azt külön ujjakkal kell megtennünk. Tehát alapértelmezésben tiltott 1 hangot többször 1 ujjal billenteni. Ennek oka az, hogy a billentések könnyen beragadhatnak és ezáltal nem fog minden hang megszólalni. → Bővebben

 

Ujjrend átkötések

Egyes zeneszerzők (például Chopin) nagyon aprólékosan jeleztek a kottában minden ujjrendi átkötést, kéz-újrapozícionálást, mások egyáltalán nem (Bach). 2 lehetőségünk van:

Egy teljes rendszerre törekvő módszertannak természetesen tartalmaznia kell ilyen jellegű gyakorlatokat is. → Bővebben

 

Kézkeresztezés

Nem oly gyakran szokott előfordulni, tulajdonképpen a virtuózitás egyik szinte kötelező technikai eleme, ebből következően csakis nehezebb zongoradaraboknál fordul elő és csakis speciális helyzetekben. → Bővebben

 

Dinamikai gyakorlatok

Egy zongoradarab legtöbbször teljes zenei értékű alkotás, amely alatt azt értem, hogy benne a dallam-, a kísérő-, és a basszusszólam éppúgy megtalálható (ellentétben például a hegedűvel, amely egyértelműen dallam-, azaz szólóhangszer). Sőt, zongora esetében sokszor a szólamok képesek még tovább osztódni, ilyen például Bach fúgáinak rendkívül bonyolult dallamstruktúrái, ahol a dallam egyszerre több szálon is futhat (informatikai szakszóval úgy is mondhatnánk, hogy multithread ☺). A kihangsúlyozandó dallamvonal tehát sokszor több helyen és/vagy bonyolult elrendezésben bontakozhat ki, amelyet általában dinamikai (forte - piano) technikákkal kezelhetünk le. Nyilvánvalóan itt is 2 lehetőségünk van:

Egy teljes rendszerre törekvő módszertannak természetesen tartalmaznia kell ilyen jellegű gyakorlatokat is. → Bővebben

 

Állóképességi gyakorlatok

Legyen meg a legbriliánsabb zongoratechnika és vele a legmélyebb zenei tartalom, ha nincs meg a zenei-fizikai állóképességünk hozzá, akkor nem fogjuk tudni magunkból mindazt "kijátszani". Az állóképességi gyakorlatok általában a gyakorlatok minél hosszabb lejátszását, sokszor "végtelenítését" jelentik.

→ Bővebben

 

Pedálgyakorlatok

A konkrét pedálgyakorlatok előtt először meg kell értenünk a zongora pedáljainak funkcióit. → Bővebben

 

Csuklógyakorlatok

A laza csukló alapfeltétele a minőségi billentésnek. Ha valami nem laza, akkor éppen az ellentéte, a merevség dominál, ami folyamatos terhelés alatt lévő ízületek számára hosszabb távon életveszélyes. → Bővebben

 

Koncepcionális megközelítések

 

A 2 főkategória...

  1. etűdök, zongoradarabok,

  2. skálagyakorlatok,

...már bevezették a koncepcionalitás eléggé nehezen értelmezhető fogalmát.

A szó a mi értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy felállítunk bizonyos általunk optimálisnak ítélt elméleti és gyakorlati kiindulópontokat és ezekből vezetjük le a módszertan további alapelveit, illetve később erre építjük fel magát az egész módszertant.

Ahogy a Kezdőoldal "Lectori salutem" című részében hangsúlyoztuk, az eddigi zongora-módszertanok legnagyobb hiánya a logikus rendszerezettség volt, a Pénzes-féle zongora-módszertan leginkább ezt hivatott orvosolni. Ez a kijelentés azonban éppúgy szubjektív tényező, mint bármi más, legfeljebb az esetek többségében jobb lesz a végeredmény. Folytatjuk...