A ritmika II.
Ritmikai alapfogalmak
A zenei ritmus szabályos lüktetés, tehát mindig dinamikus, azaz időtől függő. A zene főként ebben különbözik számos művészeti tevékenységtől, például a festészet, amelyik tehát mindig statikus műalkotást alkot.
A ritmus alapegysége lehet bármely zenei hang, sőt zaj, zörej, de keveredhet elkülönülten zenei dallammal. Tulajdonképpen egyetlen igazi követelménye van: legyen többé-kevésbé szabályos.
(„Többé-kevésbé” alatt azt értem, hogy vannak szabadon, azaz rubato előadható zenedarabok is. Ennek a ritmikai kilengésnek, azaz gyorsításnak-lassításnak azonban általában komoly előadásbeli korlátai vannak.)
Mivel a ritmus szabályos, így az előre kiszámítható, sőt modellezhető. Az utóbbi momentum leggyakoribb eszköze a matematika, amely szótól nem kell megijedni, ha legalább az alapfogalmakkal tisztában vagyunk.
Az időtől való függőség (a dinamikusság) tulajdonságát fogom felhasználni a ritmus alapjában elég nehéz lejegyzési rendszerének magyarázatára.
Az idő egyenletesen telik, legalábbis földi idő szerint. (Most fejtegetésünkbe ne vegyük bele Einstein relativitás-elméleteinek időre vonatkozó felfedezéseit. ☺) Képzeljünk el egy olyan órát, amelynek egyetlen mutatója van. Ez a mutató egyenletesen forog körbe és az óra minden periódusának leteltével, mondjuk 12 óránál, egészkor csilingel egy gyönyörű C hangot. Íme az óra sematikus képe:
Amíg a világ fennáll, ez az óra körbejár és csilingel. Lineárisan is ábrázolhatjuk ezt, ahol az időt egy folytonos vonalrendszer mutatja…
®
…a C hang pedig ebbe a vonalrendszerbe helyezett szimbólum:
®
Észrevehetjük, hogy a C hang bár pontosan az ütemvonalak alatt csilingel, a kottában mégis mindig utánuk van írva. Ez a kotta egyik zavaró momentuma; erről és ehhez hasonló zenelejegyzési anomáliákról és lehetséges megoldásaikról részletesen írok a Gitáriskola új fogalmai és javaslatai című fejezetcsomagban.
A C hangok egészen megtöltik a periódusokat, ezért egész hang-oknak hívjuk, az egyes periódusokat pedig ütemeknek. De mi volna, ha a C hang nem csilingelne? Akusztikai üresség, amit nevezzünk most inkább szünetnek. Tehát az egész ütemnyi szünetjel így néz ki:
®
Most képzeljünk el egy olyan órát, amely félperiódusonként, mondjuk egészkor és félkor csilingel:
A kottarendszerben:
®
Ettől a ponttól vizsgálódjunk tovább úgy, hogy csak egyetlen ütemet mutatok, bár nyugodtan hozzáképzelhetjük a „végtelen” időt. Egy félhang és szünetjele a következő:
®
Számoljunk: a félhangos óra kétszer olyan gyorsan csilingel, mint az egészhangos.
Tehát 1 egészhang = 1 félhang + 1 félhang.
Ha variálható óránk minden negyed periódusban csilingelne, valahogy így nézne ki:
Jelölése, amelyeket negyedhang-oknak hívunk:
®
Egy ütemnyi negyedhang egy szünetjellel:
®
Tehát 1 egész = 4 db negyed
Mi volna, ha vennénk egy olyan idióta órát, amely minden harmad periódusban, azaz mondjuk 20 másodpercenként csilingelne? Ajánlatom, hogy ezt azonnal vigyük vissza az óráshoz, de zenei szempontból valójában még hasznos lehet, legalábbis ha keringőzni akarunk. Íme ez az óra (nem Mercedes-embléma):
Ekkor a kotta így nézne ki:
®
Mi az érdekessége ennek a ritmusnak?
Hogy a periódusok, azaz az ütemek nem 4, hanem már 3 negyed múltán végetérnek! Baj ez? Nem, csak más lett az ütembeosztás. Fentebb az ütembeosztás 4 negyedes volt, amit jelölhetünk a kotta elején így…
…vagy így:
Ha ütemünkben csak 3 darab negyedhang fér el, akkor ütembeosztásunk így néz ki:
Tehát végeredményben az ütembeosztást (a zene alapütemét) a komponista határozza meg.
Folytassuk tovább az egészhang számtani szétboncolását! A fenti logikából következően nem nehéz kitalálni, hogy alkothatunk nyolcad-, tizenhatod-, harmincketted periódusonként ütő órát is. Lássuk az első kettőt:
Szabványos kottajelöléseik a következők (itt már a harminckettedek is jelezve vannak):
®
Összefoglalva, nézzük meg 4/4-es ütembeosztás esetén a különböző hangértékeket csökkenő értékben:
Látható, hogy a ritmus lejegyzése számtanilag a közönséges törtekkel való számoláson alapul. Például 1/4 = 2/8 = 4/16, stb.
Mindebből következően igen széles spektrumban választhatunk ütembeosztást. Példának okáért 2/4-ben rengeteg népdal került lejegyzésre Bartók, Kodály, Lajtha által.
A bevezetésben említett ritmikai arányosság az „egy-két” és „egy-két-há’-négy” pontosan erről szól és a fenti képen hatékonyan tanulmányozható. Ám az alapjában véve aszimmetrikus 3/4-es ütembeosztás, azaz az „egy-két-há” sem jelenti a zenei arányok formabontását, hiszen ekkor általában a dallam biztosítja a szimmetriát. (A dallam-motívum ekkor 4, 8 vagy 16 ütem alatt kerül kidolgozásra. Persze ez egy igen általános és nem mindig helytálló kijelentés, hiszen a zene ennél bonyolultabb is tud lenni, de itt és most lényeges megemlíteni. Erről részletesen írok a A zene nagy belső, ritmikai arányossága című fejezetben.)
Következő ritmikai képletünk már összetett, neve szinkópa. Maga az elnevezés is segít ritmusának („ti-táá-ti”) megfejtésében. Az alábbi 4 negyedes ütemben 2 szinkópát láthatunk:
A szinkópa utáni ritmikai jelzésünk már egy kicsit megtöri a ritmus belső szimmetriáját.
A hangjegy után álló pont mindig az illető hangjegy ritmikai értékének felével hosszabbítja meg a hangjegy értékét.
Ennél a meghatározásnál kezdenek tanítványaim csúnyán vagy túl elmélyülten nézni rám, így lássuk a konkrét példákat!
Legyen 4 darab negyed a kiindulás:
Ha egy negyed után pontot látunk, akkor a fenti meghatározásból következve: 1 negyed = 1 nyolcad + 1 nyolcad + hozzá kell tennünk a pont értékét, amely ebben az esetben szintén 1 nyolcad. Így 1 negyed ponttal = 3 nyolcad értékű lesz.
Egy 4/4 ütembeosztásba tehát már nem tudunk betenni 4 darab negyedet, ha az egyik közülük pontozott, mert annak értéke önmagában 3 nyolcad. Ez a belső aszimmetria sajátos ritmikai képleteket tud teremteni:
Ez a nyújtott ritmus. Számoljuk össze a ritmikai értékeket!
3 nyolcad + 1 nyolcad + 3 nyolcad + 1 nyolcad = 8 nyolcad = 4 negyed.
Egy másik, éles ritmusnak nevezett képlet esetén ugyanez a helyzet:
1 nyolcad + 3 nyolcad + 1 nyolcad + 3 nyolcad = 8 nyolcad = 4 negyed.
Természetesen zenei szünetjelhez is illeszthető pont. Íme a példa:
Itt a félhangos szünetjel önmaga felével, azaz egy negyeddel hosszabbodik meg. Csak az utolsó negyed C hangjának van lehetősége megszólalni és már vége is az ütemnek.
A következő, alapszinten az utolsó ritmikai jelzés a kötőív, a legato jel, másnéven ligatúra. Ez a zenei kifejezés egyébiránt többféle értelemben használatos; mi most ritmikai értékeket szeretnénk összekötni vele.
Tehát a legato jellel összekötött hangok ritmikai értékei összeadódnak.
Emlékszünk még az egész hangos órára, ahol minden periódus után hallhattunk egy C hangot?
®
Ha a C hangokat összekötjük, akkor –noha az óra körbejár-, csak egyetlen C hangot fogunk hallani, a legelsőt:
®
…a többi hangot kénytelenek vagyunk odaképzelni. Például 4/4-es ütembeosztás esetén, egyenletes negyedes csilingelésben, viszont legato jelet alkalmazva…
…az 5. negyed nem fog megszólalni. Másképpen fogalmazva: a jelzéssel 2 negyedből csináltunk egy félhangot.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor miért nem írtunk oda inkább egy félhangot? Mert ebben az esetben semelyik ütembe sem férne bele, hiszen egyetlen ütemben maximum 4 negyedünk lehet.
Pénzes László