Összhangzattan II.
A hangzatépítkezés
Az európai gyökerű zenének egyik legfontosabb jellegzetessége a tonalitás. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti: veszünk egy alapskálát és megnézzük, hogy rá milyen harmóniák, hangzatok építhetők. Ez az eljárás már önmagában véve is egy rettentő hosszú zenei fejlődés végeredménye, hiszen az akkordszerkesztés alapértelmezésben magába foglalja a legmagasabb szintű zeneszerzési módot, a polifóniát, azaz amikor egyszerre több hang szólal meg, még pedig egymással harmonikus egységben. Ez a zenei évezredek során sohasem ment zökkenőmentesen vagy mindig bizonyos kompromisszumokra kényszerült, arról nem is beszélve, hogy sokféle, főként ősi zene (ilyen például indiai) manapság sem lépett túl a monódián (amelyben tehát 1-2 konszonánsabb hangközt nem számítva /kvint és oktáv/ nincs komolyabb hangzatépítkezés).
A több évezredes európai zenei fejlődés végeredményeként, a fokozatos és egyre bonyolultabb polifónián lépkedve a 7 alapskálából 2 vált uralkodóvá: a dúr és a moll. A klasszikus zeneelmélet igen bonyolult módszertanát erre a 2 skálára, tágabb értelemben alaphangnemre dolgozta ki, még pedig a zongorán, zongoracentrikusan. S ebben a pillanatban már tudunk különbséget tenni a skála és alaphangnem fogalmai között:
a skála csupán egy egyszerű, valamilyen elv szerint felállított hangsor, míg a hangnem már egy olyan, mintegy "főnöki státuszba emelt" skála, amelyből később képesek vagyunk a konkrét zene belső törvényszerűségeit levezetni.
Mindkettő alapja egy skála, ám a hangnem már bonyolultabb dolgok előállítására is alkalmas, egyúttal egyfajta zeneelméleti 0 kilométerkő.
Ha egy gyors pillantást vetünk a zongora fehér billentyűire...
...akkor rajta feketén-fehéren (☺) rajzolódik ki a "nagy" C-dúr skála:
...C-D-E-F-G-A-H-C-D-E-F-G-A-H-C-D-E-F-G-A-H-C...
A harmóniaképzés úgy történik, hogy vesszük a C-dúr-skála alaphangját (másképpen is mondhatjuk. 1. hangja avagy 1. foka), a C hangot és építünk rá 2, szintén egymásra épülő tercet (C-E és E-G):
Az 1. hangra (1. fokra) épített hármashangzat tehát C-E-G hangokból fog állni. Ezután nincs más dolgunk, mint ezt a 2 terces harmóniaszerkezetet a C-dúr skála mind a 7 hangjáról elindítani. Ebben az esetben a következő hármashangzatok keletkeznek:
C-dúr → D-moll → E-moll → F-dúr → G-dúr → A-moll → H-szűkített → (C-dúr)
C-dúr - 1. fok
↓
D-moll - 2. fok
↓
E-moll - 3. fok
↓
F-dúr - 4. fok
↓
G-dúr - 5. fok
↓
A-moll - 6. fok
↓
H-szűkített - 7. fok
Most hallgassuk és nézzük meg ezt a hármashangzat-lépkedést zongorán is:
Ezt az alapszintű hangzatépítkezést gyakorlatilag bármilyen sablonnal variálhatjuk. Alább például egyszerű 4/4-es felbontásban játszom le:
Ha alaposabban szemügyre vesszük a hármashangzatok belső szerkezeteit, akkor általánosabb következetéseket is levonhatunk (zongorán és gitáron egyaránt):
-
nagyterc hangköz hangtávolsága, beleszámolva az alaphangot is: mindig 5 félhang (gitáron ·····),
-
kisterc hangköz hangtávolsága, beleszámolva az alaphangot is: mindig 4 félhang (gitáron ····).
Ebből következően:
-
dúr hármashangzat belső szerkezete: nagyterc + kisterc (például C-dúr hármashangzat)
-
moll hármashangzat belső szerkezete: kisterc + nagyterc (például D-moll hármashangzat)
-
szűkített hármashangzat belső szerkezete: kisterc + kisterc (például H-szűkített hármashangzat)
-
bővített hármashangzat belső szerkezete: nagyterc + nagyterc (például C-bővített hármashangzat, csakis a harmonikus moll hangnemnél fordul elő)
Egy dúr skálára tehát háromféle (dúr, moll, szűkített) hármashangzat-fajta építhető, amely 7 hármashangzatot eredményez. Ebből a 7 hármashangzatból számunkra 3 kiemelten fontos:
-
C-dúr - 1. fok
-
F-dúr - 4. fok
-
G-dúr - 5. fok
Mivel 1 alaphangnem mindig van, annak kiindulópontja C-dúr esetén a 1. fokra épített C-dúr hármashangzat lesz; neve tonika. Ez az elnevezés eredetileg, azaz a klasszikus zeneelmélet szerint csakis az alaphangra vonatkozott; én önkényes módon (amelyet én egyébiránt Pénzes-féle módszertannak nevezek ☺), kiterjesztettem magára a hármashangzatokra is.
A zene elindul az 1. fokról és hamar elérkezik a 4. fok F-dúr hármashangzatra, neve szubdomináns. Hangzásában ez áll legtávolabb az alaphangnemtől, a csúcson van és innen már csak visszakanyarodhatunk. Valóban, a következő, 5. fokú G-dúr hármashangzat (neve domináns) már visszavezet, mintegy visszacsábít minket az alaphangnembe (újból tonika). Ez a TSDT-képlet (T"Sz"D"T), sejtelmesen körülírva. Tudom, ezt hallani kell!
Ehhez kérem a Tisztelt Olvasót, hogy lapozzon az Improvizáció című fejezetcsomaghoz, ahol további, kiterjedt zeneelméleti magyarázatok mellett sokféle "zeneelméleti" zene is meghallgatható.
Pénzes László