A cselló I.
A cselló egyesített húrtáblázata
A cselló (a violoncello név rövidített változata), másik nevén gordonka a vonós hangszercsalád második legnagyobb tagja. Sokáig csakis basszushangszerként funkcionált, szólóirodalmát Domenico Gabrieli alapozta meg 1680 körül. Külső megjelenése és egyéb jellemzői kezdetben nem voltak szabványosak, például J. S. Bach híres hat cselló-szólószvitje közül a hatodik öthúros hangszert igényel. Klasszikus méreteit és alakját Stradivari alakította ki 1710 körül. A cselló első igazi szólóreneszánsza Itáliában kezdődött Vivaldi, Tartini, Boccherini idején, romantika pedig a hangszert mély tónusú, szomorkás hangja miatt a végletekig felmagasztosította.
Néhány halhatatlan mű e fantasztikusan termékeny korszakból:
-
Dvorák: Csellóverseny
-
Brahms: Kettősverseny hegedűre és csellóra
-
Csajkovszkij: Cselló-variációk egy rokokó témára
-
Elgar: Csellóverseny
Gyorsan nézzük meg a csellót a klasszikus zenében oly fontos vonóshangszer-sorrendben fizikai terjedelem szempontjából:
-
nagybőgő, másik nevén gordon (kvart hangolású)
-
cselló (kvint hangolású)
-
brácsa, másik nevén mélyhegedű (kvint hangolású)
-
hegedű, másik nevén fidula ☺ (kvint hangolású)
A nagybőgő inkább a basszusgitárhoz hasonlítható (illetve inkább fordítva, mert az utóbbi lett később megalkotva), mert szakmai véleményem szerint az alaphangolás és az ebből következő technikai skálaszerkezetek jobban meghatározzák a hangszer jellegét, semmint az, hogy vannak-e érintői vagy sem, illetve használunk-e vonót megszólaltatásakor. A cselló-brácsa-hegedű azonban így oly szorosan összetartozó triót alkot, hogy a hegedűskálákban és a brácsaskálákban (illetve a gitárcentrikus tetrachord-skáláknál) ismertetett technikai skálaszerkezetek, a végtelenített vonósskála és sok más közös jellemző (például a felharmonikus-vizsgálatok) szinte egy az egyben átemelhetők a csellóra, ezért a jelen fejezet tanulmányozása előtt mindenképpen olvassuk el az említett részeket.
C - G - D - A
65,4 - 97,99 - 146,83 - 220 Hz
A hangok az ötvonalas kottában csakis basszuskulcsban ábrázolhatók:
Nézzük meg a Pénzes-féle cselló-tükörképen a 4 üres húr mellett a zongora fehér billentyűit, azaz a törzshangokat is (C-D-E-F-G-A-H). Láthatjuk, hogy a jobboldali függőleges húr a legvastagabb, C hangra hangolt húr:
A cselló egyesített húrtáblázata
Mivel a csellón éppúgy nincsenek érintők, mint a hegedűn, a brácsán és a nagybőgőn, ezért a matematikát kell segítségül hívnunk a cselló "virtuális" érintőinek pontos meghatározására. Az ezzel kapcsolatos vizsgálódás igen részletesen kidolgozásra került a Hegedű II. - Temperált-e a nem temperált hegedű? című fejezetben, ezért itt már csak a végeredményt, a cselló standard menzurahosszából, azaz 697 milliméterből kiszámított egyesített húrtáblázatot közlöm:
A táblázat megértéséhez szükséges összes összefüggés az említett fejezetben tanulmányozható.
Pénzes László